rádió
Neorave Night


Az Online rádió műsorsorozatot még 2005-ben hoztuk létre, hogy a rendezvényeinket és az itt képviselt zenei műfajokat íly módon is népszerűsíthessük.

I. fejezet : Elsőként a HUC Rádió közvetítette a műsorokat. Itt tanultuk meg, hogy mikrofonba úgy érdemes beszélni, hogy abból a hallgatók is értsenek valamit. A saját online rádió ötlet blasterNOX és Miluuu fejéből pattant ki. Az élő műsorokban gyakran hallhattátok Ice-H, Enok és Slanx hangját is.

II. fejezet : Átkerültünk a Mixrádió-hoz, ami egy nagy előrelépés volt, hiszen ezt a rádiót sokkal többen hallgatták. Bevezettük a "Magyar Percek" rovatot, amiben kizárólag magyar előadók kiadatlan alkotásait mutattuk be. A Mixrádió ideje alatt több hallgató is vendégeskedett a stúdióban : Futurewave, RikeR, Von-X, DJ Flatline, Visual Angel, Márti, GST, RaveRacer, Mercenary, Bordee. A Mixrádió 2010 elején vette le műsoráról a Neorave Night-ot, amit békésen tudomásul is vettünk.

III. fejezet : 2011 Október elején egy vadonat új online rádiótól a Radio Halley-től kaptunk meghívást, amit kisebb tanakodás után el is fogadtunk. Az élő műsorok fő házigazdái ekkor már teljesen azonosak a Neorave bulik házigazdáival : RikeR, Von-X és blasterNOX. Megújult technikai háttér is.

A műsor minden kedden este 20:00-tól 22:00-ig hallható az alábbi linkeken:


Az műsorokhoz a rave.hu NEORAVE NIGHT ** Online ** topikjában szólhattok hozzá.



Neorave © 2002 - 2011 - info@neorave.hu